24 000 állami gondozottnak segít a Helyesen Magyarul Kiadó
A
könyvkiadó vezetője, Mosolygó-Marján Erzsébet három szerzőtársával nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy az ország 24 000 állami gondozott gyermekének megmutassák: ugyanolyan értékesek, mint családban felnövő társaik.
„Aki egy embert megment, az a világot menti meg!” – ezzel a mottóval indult útjára a Helyesen Magyarul ünnepi kampánya, amelynek keretében megszületett az Életmesék I. – Az angyalok köztünk járnak című novelláskötet. Az ötlet Nnamani Beáta, volt állami gondozott fejéből pattant ki, aki végül Mosolygó-Marján Erzsébetben és a Helyesen Magyarul csapatában talált partnerre.
„A célom nem a sokkolás vagy a rendszer kritizálása, hanem az, hogy minden állami gondozott gyermek lássa: vannak lehetőségei az életben, és nem kell a bűn útjára lépnie. Egy volt állami gondozott a nagybetűs életbe kilépve gyakran azzal szembesül, hogy kevesen hisznek benne. Az viszont óriási erőt ad, amikor valaki nemcsak meghallgatja az ötleteidet, nemcsak bátorítóan bólogat, hanem valóban melléd áll, és megteszi azokat a lépéseket, amelyeket tud – szakmai, szociális, egzisztenciális, anyagi vagy kapcsolati szinten.
Hálás vagyok, hogy az állam felnevelt, de tény, hogy utána nem volt könnyű az életem. Ekkor fogalmaztam meg, hogy az életcélom az, hogy minden állami gondozásból kikerült fiatalt valamilyen formában támogatni tudjak. Ennek egyik mérföldköve ez a novelláskötet, amely reményeink szerint minél több gyermekotthonba és segítő szervezethez eljut.
A Helyesen Magyarul Könyvkiadó elkötelezetten támogatja a kezdeményezést, és a tervek szerint 2026-ban további két kötettel szeretnék segíteni az állami gondozott gyermekek útját – legyenek akár még kiskorú bentlakók, akár már felnőttek, akik a helyüket keresik a világban. Mosolygó-Marján Erzsébet a kiadó idei legfontosabb és legszemélyesebb projektjeként tekint az Életmesék I. – Az angyalok köztünk járnak című kötetre.
„Beáta törekvése teljes mértékben összhangban van a Helyesen Magyarul szellemiségével, amely alapján a szerzőinket és a feldolgozott témákat kiválasztjuk. Háromgyermekes édesanyaként pontosan tudom, mennyire fontos a család, és milyen mély sebeket okozhat, ha valakinek nem adatik meg az a biztonság, amit a szülői szeretet nyújt. Beáta mint egykori állami gondozott, szívén viseli a jelenlegi és a már felnőtt gondozottak sorsát. Különösen fontos számára, hogy átadja azt a tudást, amellyel elkerülhetők a buktatók, a „rossz útra térések”, amikor valaki kikerül az állami gondozásból a nagybetűs életbe. Úgy gondolom, fontos ügy mellett köteleztük el magunkat, amelynek első állomása ez a négy novellát tartalmazó kötet. Jómagam és Beáta mellett Dorogi Gabriella, Gacsó Anikó és Gerhardt Ildikó történeteit olvashatják az állami gondozott gyermekek, illetve mindazok, akik a kiadvány megvásárlásával támogatni szeretnék őket. A négy novella az adventi gyertyák négy témájára épül: hit, remény, öröm és szeretet. Mindegyik történetben megjelenik egy útmutató, támogató, önbizalmat erősítő gondolat – olyan kapaszkodók, amelyekre ezeknek a gyerekeknek különösen nagy szükségük van.”
Az Életmesék I. – Az angyalok köztünk járnak első 1000 példánya már megérkezett, a Helyesen Magyarul csapata pedig továbbra is várja a megrendeléseket. Egy példány ára 1555 Ft, amely nemcsak szívmelengető ajándék lehet saját magunknak vagy szeretteinknek, hanem közvetlen támogatást is jelent az állami gondozott gyermekek számára. A kiadó célja, hogy a köteteket országszerte eljuttassa a gyermekotthonokba és az illetékes intézményekhez. Jelenleg 55 darab könyvet tudnak felajánlani a gyermekotthonok számára, de a kiadó tervei szerint ezt a számot szeretnék növelni, amelyhez a közösségi összefogás erejét kérik. Az Életmesék I. – Az angyalok köztünk járnak című novelláskötet megvásárlására az irodavezeto@helyesenmagyarul.hu e-mail-címen van lehetőség.





