Jöttek a nagy kérdések, amelyekre kerestem a válaszokat. Egy nepáli
zarándokút, megváltoztatta a világhoz való hozzáállásomat, az
értékrendemet. Még jobban előtérbe került számomra az emberi lélek, a
láthatatlan értékek. Egy hirtelen jött gondolat után kezdtem el festeni.
Megismertem Rádóczy Gyarmathy Gábort, aki vállalta, hogy tanít.
Megtapasztaltam, hogy az alkotásokkal, amit más is láthat… egyre
többet mutatok magamból. Ennek vannak előnyei, pozitívumai és vannak
a fájó pontok. Mindkettőt meg kell tanulni a helyén kezelni. Ez nagyon
fontos része az egésznek. Gábor a festésen túl ebben is segített,
tanított, felkészített rá. 3 évig intenzíven tanultam nála. Hálás vagyok
azért, amit kaptam tőle, amit kihozott belőlem.

Számomra a festés mindig is egy különleges módja volt annak, hogy
kapcsolódjak másokhoz. Gyakran észre sem veszem, mikor kezd el
mesélni a kép, és ekkor válik világossá, hogyan tudok valóban segíteni
valakinek. A színek, formák és fények apró jelek, amelyek néha többet
mondanak, mint a szavak.

Szeretem észrevenni a csendes pillanatokat: amikor egy apró gesztus,
egy figyelmes jelenlét, vagy épp egy kép révén valaki erőt, reményt vagy
vigaszt találhat. Hiszem, hogy ezek a láthatatlan, mégis mély
kapcsolódások alakítják a világot körülöttünk.
Emberségből Jeles Egyesülethez azért csatlakozom, mert értékrendünk
találkozik: a figyelem, az érzékenység és a jelenlét náluk nem elvont
fogalmak, hanem valódi, mindennapi cselekvések.

Szeretnék egy olyan közösséghez tartozni, ahol a kreativitás — legyen az egy festmény, egy gondolat vagy egy gesztus — természetes része a segítésnek. Ahol az emberség nem hangos, hanem őszinte. És ahol én is hozzátehetem azt, amit a legjobban tudok: a képeket, amelyekből erő, remény vagy egy kis fény születhet másoknak.